No merci | Gyula BADITZ

(Kérjük, görgesse le a magyar nyelvű sajtóanyaghoz. Köszönjük.) ’There’s no mercy.’ or ’No merci.’ Showcasing the latest works of Gyula BADITZ, the artist frames his sculptural metaphors reflecting on the social and ecological problems of our world. The statuette, the embossment and the autonomous sculpture, which can partly be perceptible as readymade, compose a comprehensive, compact unit in the exhibition. The elements of his present installation show a more conceptual direction compared to his earlier works. Can a person be free? The artist compasses the issue of freedom, as the equivocal title ’No Merci’ also sug-gests. The dominant artwork of the exhibition is the immersive cage. Attached to the heating system of the gal-lery, it warms up its environment recalling the warmth of our home. At the same time, it is an explicit indica-tion to the notion of prison. A world in which a shiny cage is beautiful, attractive and comfortable but still closed, obstructing our movements. What direction we build the world where every sign alludes that we increas-ingly close ourselves? The visual presence of mountains in the gallery raises the question of spiritual freedom. The mountain that can be considered the metaphor of strength, purity and relation to God, at the same time, it is the symbol of soar-ing conscience. May the individual be free? Does the freedom of conscience exist at all? We do not see sublime, sky-high mountains. The silent mountains of BADITZ are made of iron and they are burnt-out. The falling water drops hidden in the large embossment give equivocality to the installation, bringing us also a possible response to our question. Defining them as tears, they indicate the general distress of the artist to his close and wide environment. Whilst as raindrops, they prolifically soak the sun-baked mountains and imply the possibility of rejuvenation. Gyula BADITZ exercises his right to plain speaking and to artistic freedom through his sculptural means formu-lating poetical metaphors. The artist expresses his worries about the current state of our society. He canvasses by the revival of collective responsibility for the environment. At the same time, his sculptures manifest so-phisticated, high craftsmanship and clear visuality of a sensible artist. Baditz Gyula was born in 1972, he graduated from the sculpture department at the University of Fine Arts (Budapest) in 2000. He was awarded the Gyula Derkovits scholarship and the scholarship of the Hungarian Academy in Rome. He has taken part in many solo and group shows, his works are in major Hungarian and international pri-vate collections. - "Nincs kegyelem". Avagy "kösz, de nem." Baditz Gyula legújabb munkáit bemutató kiállításán világunk társadalmi és ökológiai problémáira reflektálva fogalmazza meg szobrászati metaforáit. A tárlaton átfogó, szoros egységként demonstrál a kisplasztika, a relief és a részben readymade-ként is felfogható önálló szobrászati alkotás. Az installatív egység elemei, művei korábbi munkáihoz képest konceptuálisabb irányba tolódtak. Lehet-e szabad az ember? A művész a szabadság kérdéskörét járja körül, a többértelmű "No Merci" címválasztás is erre utal. A tárlat meghatározó alkotása a kiállítótér fűtésrendszerére kötött ketrec, egyszerre ad meleget, így juttatva eszünkbe az otthon melegét, ugyanakkor az áttört rácsozat egyben explicit utalás a börtön fogalmára is. A világ, melyben egy csillogó kalitka szép, vonzó, kényelmes, ugyanakkor mégis zárt, mozgásban akadályozó elem. Milyen irányba építjük a világot, ahol minden jel arra utal, hogy saját magunkat is egyre inkább bezárjuk? A hegyek vizuális megjelenése a kiállítótérben a spirituális szabadság kérdését vetik fel. A hegy, mely az erő, a tisztaság, az égiekkel való kapcsolat metaforájaként is tekinthető, egyben a tudat szárnyalásának szimbóluma. Lehet-e szabad az egyén? Létezik-e a tudat szabadsága? Nem fennkölt, égbe nyúló hegyeket látunk: Baditz csendes hegyei vasból vannak és kiégtek. A kiállítás nagyméretű reliefjébe rejtett lehulló vízcseppek kettős értelmet adnak az installációnak és egyben válaszlehetőséget is kínálnak kérdésünkre. Könnycseppként definiálva a művész általános aggodalmát jelzik a szűkebb vagy tágabb környezete iránt, míg esőcseppekként termékenyen áztatják a napégette hegyeket, s a megújulás lehetőségét tárják elénk. Baditz Gyula szobrászi eszköztárán keresztül költői metaforákba öntve él művészi szabadságával és a szókimondás jogával. Aggodalmát fejezi ki a társadalom jelenlegi állapota fölött és a környezetünk iránti közös felelősségérzet feltámasztása mellett korteskedik, ugyanakkor szobrai egy kifinomult, magas mesterségbeli tudást mutató érzékeny művész letisztult vizualitásáról tanúskodnak. "Mikoron Zarathustra harminc éves vala, odahagyá hazáját és hazájának tavát és a hegyekbe méne. Itt élvezé lelkét és magánosságát és nem fáradt belé tíz álló esztendeig. Végezetre azonban elváltozék szívében, egy reggel hajnal hasadtával kelvén, szembeálla a napnak és im-ígyen szólítá meg:" (Friedrich Nietzsche) Baditz Gyula 1972-ben született, 2000-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, Derkovits Gyula ösztöndíjban és a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Művei megtalálhatók számos jelentős hazai és külföldi magángyűjteményekben.